Alapítvány

 

Kedves Látogatóink!

Örömmel közöljük, hogy a létrehozandó közhasznú alapítványunkhoz szükséges pénzösszeg az Önök segítségével összegyűlt! Nagyon köszönjük minden adakozónak a segítséget!

Elkezdjük az alapítvány létrehozásának jogi előkészületeit. Reményeink szerint 2010 őszére, a felújított gyermekház megnyitójára már intézményünk is rendelkezni fog saját alapítvánnyal, melynek javára a látogatók és szponzoraink adakozni tudnak. Szeretnénk ezeket a pénzösszegeket a gyermekház tárgyi felszereltségére fordítani, erre nagy szükségünk lesz az új épületben.

Kisebb és nagyobb (TÁMOP-os) pályázatokat is írunk, hogy mind a gyermekház, mind a könyvtárunk tevékenységét bővítsük, eszközeit gyarapítsuk. 

Az adományaikat továbbra is hálásan fogadjuk, és a Wekerlei Gyermekház portaszolgálatán elhelyezett üvegbe gyűjtjük.
A nagylelkű adakozók nevét és adományaik összegét feljegyezzük, és 2010 őszén, a felújított gyermekház megnyitóján az adományozók névsorát közzétesszük.

Segítségüket előre is köszönjük!

a Wekerlei Gyermekház dolgozói